Fotók: Keppel Ákos
„A meg-megszakadó, időszakonként teljesen háttérbe szoruló (Magyarországon, illetve e kelet-európai tájon: újra háttérbe szorított) elvont festészeti törekvések áramába illeszthető Kőrösi Papp Kálmán piktúrája. Az immár öt évtizede aktívan munkálkodó művész aspirációi ahhoz a művészeti jelenségkörhöz kapcsolhatók, amely a magyar festészetben Martyn Ferenc, gyarmathy Tihamér, Kontraszty László és Lossonczy Tamás nevével és munkásságával fémjelezhető, s amely a múlt század második felében, hangsúlyosan a század utolsó harmadában teljesedett ki.
Kőrösi Papp Kálmán kompozíciói elvont, organikus/kozmikus asszociációkat keltő, pontosan meghatározhatatlan, illetve verbálisan csak nagyon nehezen leírható vagy jellemezhető motívumokból épülnek: a geometrikus jellegűként definiálható alakzatokon kívül e vásznakon nincs semmi, ami konkrétnak, vagy a valóságra rímelőnek ítélhető lenne: képeit szemlélve festői energia-mezők áradásának, a mikrovilágokat és a határtalan univerzumot átható misztikus sugárzásnak lehetünk tanúi és átélői. A zárt, a nyitott, az áttört, a rácsszerű formák, az egységesnek minősíthető foltok és szövetszerű, a dolgokat behálózó struktúrák, a néhol megjelenő, a jelenségeknek valamilyen határozott karaktert adó körvonalak és a bizonytalanságokban elvesző, sejtelmes, „motívumok” gondolati-érzelmi indíttatási révén egy feszültségekben villódzó, ismeretlen és izgalmas festői szépségeket kibontakoztató univerzumban indulhatunk felfedező utakra.
Elmondható. hogy az elődök nyomán, az egykori és mai kortársak között e festő karakteresen egyéni hangvételű, elvont piktúrát, s e festészet jegyében immár – egy napjainkban is újabb alkotásokkal gyarapodó – szilárd alapokra helyezett, következetes életművet teremtett.”
Részlet Wehner Tibor Különös terek,
különös formák, különös színek című tanulmányából
különös formák, különös színek című tanulmányából