Fotók: Keppel Ákos
„Tóth Pitya István grafikusművész, festőművész, tanár, s mindegyikben kiváló!
Veleszületett csendes humorhajlama, egyértelműen a groteszk, a szürrealitás, a „kritikai realizmus”, néha nagyon szűk, máskor határtalan határai közé szorította! Ajkbiggyesztett vélemény: míves karikatúra..., ha az lenne sem lenne gond, de nem az. Szellemiségében, lelki rokonokként megjelenik néhány óriás a művészettörténetből, még ha az összevetés túlzónak is tűnik, Bosch, P. Bruegel, talán kicsit, H. Daumier, bár teljesen más a fizikai léte műveinek! Csak az alkotásokon megjelenő lélek, (s Pityának nagy lelke van), léleklenyomatok hasonlóak.
Egészen kiváló rajzkészsége, a vonallal és a folttal való abszolút biztonságos, nagyvonalú együttélése és az általa kitalált, kifejlesztett grafikai létezés, stílus, műfaj, technika, (alapozott vászonra ceruza, de mostanában egyéb „nyomhagyó” is), adja eddigi életművének jelentős részét! Munkáinak egy része, furcsa módon önéletrajzi ihletettségű, mindennapi történeteit illusztrálja, így sokunk napi krónikása is, egy-egy rajza nem véletlenül válik mindennapjaink részévé.
Az üresnek tűnő felületek mestere, bár tüzetesebb szemlélődés nyomán nyilvánvalóvá válik, hogy inkább nagyon finoman cizelláltak ezek az „üres” felületek. Színeiben visszafogott, de szívesebben írom, hogy tudatosan egyszerű, mert ebben a színvilágban érvényesülnek pontosan elhelyezett, beépített, erőteljes, apró színes részletei. Munkáinak igen szigorú, átgondolt kompozíciós rendje van, nagyon fontos a rajzi, formai elemek, egymáshoz való viszonya, szinte fekete-fehérben, melyek furcsa módon, talán a precíz komponálás okán magukban hordozzák a monumentálissá alakítás lehetőségét!
Érdekes kísérlet lenne...”
- Részletek Baky Péter Munkácsy-díjas festőművész tanulmányából