Fotók: Keppel Ákos
„A műalkotást, ha teremtő ihletből fakad, különös varázs fogja körül. Élő, működő, ható műalkotássá azonban csak akkor válik, ha talál magának egy értő szemlélőt, aki örömet talál abban, hogy szemével alaposan végigsimogassa festékráncait, tekintetével körültapintsa az érzékeny anyag sajátos világát, a színek és formák szigorú rendjét vagy szabad játékát. A termékeny kalandozás során (ha sikerül belemerítkezni a műbe), már arra sem ügyel, honnan indult el a művész kezének vándorlása: a színeket és formákat vajon a szemnek közvetlenül adott tárgyi világból emelte a képbe, vagy a megtisztított elemeket továbbformálva, pusztán csak építőelemként használta fel a mű varázslatos világának felépítéséhez. Sütő Róbert alkotásai előtt sokszor nehéz is eldönteni, vajon absztrakcióval, természetelvűséggel, vagy a természetelvűség szokásostól eltérő értelmezésével állunk szemben: olyanfajta képépítéssel, amelynek során a művész a formai szerveződés általános törvényszerűségeit kutatja, akár az erdő. a növények, akár a házak, ipari épületek világáról, akár az üveggolyóba zárt távolságról van szó. Természetelvűség ez is, csak nem a merev lehatároltság és mozdulatlanság elvét vallja, éltető ereje a gondolat és a mozdulat szüntelen mozgása és változása. Ennek engedelmeskedik a művész, amikor egyazon vagy hasonló motívumnak több darabból álló variációs sorát teremti meg.”
Részlet N. Kovács Zita tanulmányából