Fotók: Keppel Ákos
ARCHITEKTONIKUS TÁNCRENDEK
VÁSÁRHELYI ANTAL RAJZAIRÓL
Pont – vonal – tér – sík – idő. Mert így működnek ezek a képek kétségtelenül. És idő – sík – tér – vonal – pont. Ezek az egymásba dobozolt dimenziók, architektonikus táncrendek, illuzórikus mérművek, önnemző transzparens labirintusok.
Két pont vonallá lényegül, három kijelöli a síkot, négy már teret alkot, és az ismétlődés utáni olthatatlan vágyakozás csalja a szemet tovább, hogy elvesszünk a Vásárhelyi-képek tércsapdáiban.
Minden ismétlődés az idő képi megjelenítésére találtatott ki. Az idő fortélyos rabul ejtésére. a múlt és a jövő közé szorult időpillanatot szerkeszti láthatóvá, úgy húzva szét a térben, akár a végtelenre élesített kukker rézcsöveit, vagy ahogy a célfotó síkjában távolodik el egymástól a múlt és a jövő képe. ezt a valójában nem is létező valamit építi körül szövevényes épületekkel, öntörvényű konstrukciókkal, burjánzó architektúrákkal. szokatlan rendező elvek szerint dolgozik, a jól ismert szabályokat pedig elveti eltökélten. lemond az oly sokakat megkísértő nosztalgiáról, elmetszi a romantika köldökzsinórját, s az irodalmi asszociációk és filozófiai ajánlkozások elől is kitér. a „költőinek” nevezett idő hagyományos képi szinonimája a perspektíva, az enyészpont felé futó ortogonálisok összehajló szelíd lírája. Vásárhelyi elvágja ezeket a húrokat, szakít a perspektívával, kizárja a végtelent. Az ő világa a tiszta axonometria. axis és metrum a megfagyott idő koordináta rendszerében. tényszerű, hűvös, következetes. a kint és a bent, az elől és a hátul egyenlő eséllyel vesz részt az építészeti elemek rituális mozgáskombinációjában. A másik nagy idő-közhely a rom. Az építészeti témák esetén szinte kötelező. Vásárhelyinek erre sincs szüksége. sehol egy repedés, a vonalzó mentén húzott egyenesek, szabályos ívek tökélye már szinte hivalkodó. A hagyományos képzőművészeti komponálás helyére a zenei – és a geometriai – építkezés kerül.
Orosz István grafikusművész
Orosz István grafikusművész