Fotók: Keppel Ákos
Dréher János festészetéről
„Dréher János munkáiban a festéken túl az anyag, a matéria, illetve ebből adódóan a faktúraképzés játszszák a főszerepet. Festményeinek egyik jellegzetessége az el- vagy kitakarás, a fedés és feltárás dialektikája…
…festészetét a mértani formákra való folyamatos utalás racionalitása és az organikus felületképzés szertelensége közötti párbeszéd alakítja. A kompozíciók fő eleme a mintaszerűen ismétlődő ritmikus vonalkázás, amely kidomborodó- bemélyedő sávokat hoz létre a képfelszínen. Műveinek fő jellegzetessége a transzcendencia, amely olyan valóságot jelöl, amelynek megismeréséhez át kell lépnie köznapi értelemben vett határait. Művei ebben az átlépésben segítenek – közvetítők, szellemi átjárók, spirituális kapuk. Megnyitják, sőt eltörlik a határokat hétköznapi és transzcendens, profán és szakrális, organikus és
geometrikus, kint és bent, fent és lent, személyes és egyetemes, sőt pusztulás és keletkezés között is.
geometrikus, kint és bent, fent és lent, személyes és egyetemes, sőt pusztulás és keletkezés között is.
Másrészt ezek a festmények a múltra utalnak. Omladozó vakolatokra, régmúlt idők építményeire, romos házfalakra emlékeztetnek. Osztott terek a határtalan időben.
…képeivel emlékművet állít az elmúlásnak… alapvető képépítő elemként a pusztulásformákat, a hiányt alkalmazza. Műveinek fő jellemzője a rétegzettség.
A már-már „színtelen” színek, a visszafogott okkerek, a halvány szürkék, valamint a kitüremkedő-bemélyedő felületek nyomokat, hegeket, sérüléseket, hiányokat rejtenek. Dréher János alkotásai a geometrikus és az organikus közötti határmezsgyén léteznek.”
Részletek Szeifert Judit tanulmányából