Fotók: Keppel Ákos
„Revák örök törekvése, hogy a festészet misztériumának mélyébe és onnan egyre mélyebbre hatoljon. Misztikus festőnek is tarthatnánk Revákot, hiszen valami olyan rejtélyek után kutat, amelyek messze túl vannak megismerésünk határain, jelesen a kezdetét és végét kutatja minden dolgainknak alkotóját. Mert Revák István igen sokoldalú és termékeny alkotó. Bevallott mestere Molnár Sándor, a nagy hatású művész és mögötte Hamvas Béla gazdag gondolati-filozófiai világa az a szellemi terep, ahol Revák otthon érzi magát, innen indul tovább, így teljesedik ki, innen keresi az „igazi művészethez vezető utat”…
Revák István szerint a színkeverésnek nemcsak technikája, hanem optikája és filozófiája is van. A vibráló színmező megnöveli, kitágítja a mű terét, mélységét, és ezek a nyomdai alapelvek az autonóm művészetben is hasznosulhatnak. Ezen a szakmai alapon épült fel festészete, a senkivel össze nem téveszthető reváki világ.
Az alak-forma-transzformáció hármasságában a még sejtelmes alakok lassan formát öltenek, majd Revák a formát öltött alakot átalakítja, képpé formálja, olykor hosszú időre érni, pihenni hagyja, aztán lerombolja és ujjá alkotja, és ebben a végső alakban új tartalmak, átalakított formák születnek, de ott a mélyben benne van minden korábbi elem, fázis, alak-forma-átalakulás. A lezáró színekkel pedig minden a helyére kerül és a mű késszé válik. Revák világában a Tér: a Fény és a Szám egysége, talán, mint valaha a pythagoreusoknál, az ő világában a kristály, a kristály-lét a tökéletesség szinonimája is egyben. A kristály csodás szerkezete a matematika eszközeivel leírható, a fény, a kristályról visszavert és az oda bezárt fény pedig a kristály lelke, a Tér pedig a térhálóval mindezt körbeöleli, és így teszi univerzálissá.”
Pálfalvi András tanulmánya (részlet)