Fotók: Keppel Ákos
Az, hogy az életem a festészetről szól, az soha nem volt kérdés számomra. Olyannyira nem, hogy bár építészmérnökként diplomáztam, de az sem tántorított el. Sőt, nagyon jól megfért a kettő egymás mellett. De nem is kettő, hiszen voltam kivitelező építész, voltam tervező, aztán kiállítás kivitelező és tervező, voltam könyvkiadó (Ország Lili, Farkas István), voltam Alkotó Közösség vezetője, foglalkoztam szitanyomással, – de mindemellett a fő tevékenységem a festészet maradt.
Olyannyira, hogy amikor egy meghívást kaptam egy New York-i galériától – (köszönet érte Győry Eszter festőművész barátomnak) – félretettem minden munkámat és mentem. A hazulról vitt munkáim alapján tagja lettem az Ariel Galériának, de előbb a Brucato Art Gallery-től önálló kiállítási lehetőséget kaptam. Ezután az Ariel Galériában (SOHO) is volt önálló kiállításom, majd több csoportosban is részt vettem. Egy évvel később megnyertem a The World Bank Art Society nemzetközi pályázatát. 50 képemet állították ki. Önálló kiállításom volt New Yorkban, Washingtonban, Arizonában, Bécsben, Moszkvában, Rómában, Párizsban,
Magyarországon Budapesten, Egerben, Pécsett, Kecskeméten, Esztergomban, Hatvanban stb.
2013 őszén néhány művész barátommal megalapítottuk az Artézi Galériát, egy nonprofit galériát, ami azóta is működik, több száz művész kapott kiállítási lehetőséget. A képeimről nem szeretnék beszélni, azt döntsék el a nézők.
2022. szeptember vége
Németh Géza, festőművész
Back to Top