Fotók: Keppel Ákos
„Pálfy Putyu autonóm és sokoldalú alkotó. Jóllehet, készít szobrokat, grafikákat, kerámiákat is, sok kortárs alkotóval ellentétben alázata megmaradt a táblakép iránt. Nem egyszerűen szürrealista vagy posztmodern alkotó, saját mitikus világát egyedileg kialakított festési metódusokkal tárja elénk. sok munkája expresszív absztrakt képekből indul, a spaklival szinte véletlenszerűen felhordott színösszhangzatokból később alakul ki a figurális anyag. Putyu szimbólumrendszere könnyen átélhető. Hősei zenészek, bohócok, művészek, csavargók, de legtöbbször fura félszerzetek, marionettfigura-szerű, a tehetetlenségtől elcsökevényesedett testű, vagy épp szükségszerűségből, önmagukból hangszereket, szerszámokat növesztett lények. Pálfy szarkasztikus humora megkönnyíti a szembenézést önmagunk kitekert világával. Képeit ugyanakkor úgy is olvashatjuk, mint történeteket.
A mai kor egyik legmélyrehatóbb és ugyanakkor legáltalánosabb kérdéséhez kevesen mernek olyan brutálisan őszintén viszonyulni, mint Pálfy Putyu. képein a Nő, sohasem esztétizált szűz, gyenge, hamvas, kiszolgáltatott lény, ugyanakkor nem is csak a férfi tükörképe női attribútumokkal. minden kép egy külön kapcsolat, újabb harc, egy olyan dinamikus egyensúly, ahol egyik esetben a férfi, másikban a nő kerekedik felül. Putyu a modern művészet alapvető dilemmáira is keresi a választ, képei egyszerre absztraktak és figurálisak, munkamódszerében megjelenik az expresszív, és a szélsőségesen racionális, tudatos alkotásmód is. A véletlen és a rombolás esztétikája szintén áthatja műveit, azok mégis a legtöbbünk számára közvetlen és érvényes üzeneteket hordoznak…”
Részletek Szabó Lili művészettörténész tanulmányából