Fotók: Keppel Ákos
Gondolatok
Ha körültekintünk, láthatjuk, hogy a környezetünkben élők első és alapvető tapasztalata a világról a változás, sokak szerint a fejlődés. Vannak olyanok is köztünk, akik számára e jelenség mögött a valóságnak egy másfajta vetülete is létezik, melynek fő jellemzője az állandóság. Azok a fogalmak, amelyek közös életünket szabályozzák, ebbe a szférába tartoznak, pl.: igazság, erkölcs, értékszemlélet, a másik ember megértése, és természetesen tisztelete, jogaink egyenlősége stb. Természetesen szükségünk van valamire, aminek mentén közös nevezőre juthatunk ezeknek a fogalmaknak értelmezésében. Kultúrtörténészek által „mágikusnak” nevezett régmúlt korokban ez a közös nevező a valóság vagy igazság volt, amit a közösség minden tagja kétségbevonhatatlannak tartott. Az volt a valóság, amit megneveztek, aminek nevet adtak, és az volt az igazság, amit felelősséggel(!) kimondtak. A kijelentő vagy névadó szerepét általában a közösség „lelki embere”, sámánja vagy papja töltötte be. Ő volt az orvos, aki gyógyított, ő volt a tanító, aki a szellemi tudást adta át, ő volt a pap, aki lelki-túlvilági hatalmakkal állt kapcsolatban, és a művész is, a „pokoljáró dudás” vagy barlangrajzkészítő, aki ennek a lelki kapcsolatnak szemléltetője volt. Ez utóbbi tevékenysége révén volt képes felmutatni azokat az általánosan elfogadott értékeket, amik alapján a közösség szerveződött és minden más területen eredményeket volt képes elérni. Mára a sámán szerepe szakosodott, de az orvos, a tanár, a pap, sőt a művész szerepe nem csökkent. Tevékenységük felkészíti és kondícionálja az embert a mindennapi aktivításra. Nemcsak az orvos és a tanár, hiszen nem csak testi- szellemi lények vagyunk, hanem lelki természetűek is. Hogy ez a mechanizmus működőképes legyen a művészetet illetően is, a „befogadó, néző, hallgató vagy szemlélő” részéről lelki aktivításra van szükség. Enélkül a létrehozott mű „élvezete”, csak lelazít, nemegyszer lefáraszt, míg a nyitott lélekkel befogadott műalkotás – bár aktivítást feltételez, feltölt, felüdít. Ezt a lelki aktivítást kívánom mindenki számára.
Magyar Gábor festőművész