Fotók: Keppel Ákos
„először a Kertészeti Egyetemen szerzett diplomát, s a borászati szakmában helyezkedett el, s majd csak ezután, 1977-ben próbálkozott sikeresen a prágai Képzőművészeti Főiskolán, ahol Ladislav Čepelak növendékeként a grafika szakon szerezte meg második diplomáját. 1982-től papírja is volt arról, hogy ő hivatásos művész, jóllehet már 1972-től jelentek meg rajzai az ÉS-ben és más irodalmi lapokban. Luzsicza Lajos Árpád mindig is a művészet járatlan, ámde görcsöktől mentes, természetes ösvényeit kereste. Idegen volt számára a korabeli magyar Képzőművészeti Főiskola lehajtott fejű, komorult gondokba temetkező, beszürkülő, komolykodó hangulata.
A.Bak Péter festőművész írja róla, hogy „egészséges életszemlélete korunk általános pesszimizmusával szembevezeti, hosszú évek óta belénk lopja a derűt zaklatott világunkban… Karikírozó humorával született művei nem provokálnak, inkább vigasztalnak és továbbgondolásra ébresztenek.”
Nagy Gáspár költő írta róla 2002-ben, „hogy Luzsicza az a szelíd garabonciás, aki életművész, azaz aki életéből is művészetet csinál. Látszólag csak úgy jön-megy, s közben világokat jár be, „szemlélődik, ámul, alkot”, eltéved, de mindig visszatalál oda, ahonnan elindult, mert számára „nem az eltévedés, hanem a visszatalálás az izgalmasabb” probléma. Tiszta, vidám, már-már gyermekien üde és bájos, a végsőkig leegyszerűsített, s ezáltal többértelmű (félig absztrakt, félig emblematikus) vonalaival, formáival, élénk színeivel, egyszerre profán és szakrális természetű szimbólumaival, rafinált tájheraldikájával, látszólag indoklás nélküli tárgy-játékaival, szoborszerű anti-szobraival egyszerűen „belénk lopja a derűt egy komor korban.”
Részletek Novotny Tihamér Tájaim-(és)-Tárgyaim című kiállítás megnyitójából